Tegnap megnéztem az Atleticó Vs Barcelona meccset.

És a felháborodástól alig láttam :) Gondolom mint Farkas Norbi kollégám, annyi különbséggel hogy ő a bőrszalonnának drukkol. :)

Ott kezdődött a dolog hogy messi kézzel maga elé pakolja a labdát és utána hevesen reklamál :) Na ne már egy szent nem csinál ilyet.....

Aztán jött az amit senki sem várt, aztán amit mindenki várt és mégis elmaradt. Új mészáros született. St. Fabregas úgy tolta fel Juanfran-t ahogy az a nagykönyvben megvan írva. Ennel keményebb piros lapos megmozdulást régláttam.

Villant is a sárga (???). Gondolom nem csak nekem kerekedett ki a szemem :) De hogy utána szó sem volt róla, az mégjobban meglepett. Lehet rászóltak Puhl Sanyira, hogy ezt majd ne elemezd lécci.

Aztán még valaki jött... Buzikeksz megtaposott valakit a közép pályán. A lassításnál egyértelműen lehetett látni, hogy már a találkozás után emeli a lábát. Persze erről sem volt szó. A barsza vakság ismét megjelent :)

Aztán a hab a tortán, két leshelyzet, ami ugyan szoros volt de nem volt les. Falcao-t kétszer állították meg úgy hogy középen rossz ütemben léptek ki a védők.

Természetesen nem a bírót akarom okolni, engem az zavar hogy amikor visszajátszák a szitut, és egyértelműen látszik hogy nem volt les, akkor a kommentátor csak hallgat, hallgat, aztán tovább lép :))) Nevetséges.

És az hogy a végén buzikeksz kezel a 16-oson belül azt nem említem mert nekik az mindig!!! szabályos :)) bár az olyan abidálos :)

A szabálytalanságokról meg csak annyit 80%-20%-os labdabírtoklásnál persze hogy az ellenfél szabálytalankodik többet. Amint nincs a barszelónánál a labda ők is szabálytalankodnak.

Objektivitást gyerekek, objektivitást.

(még mielőtt megvádolnátok azzal hogy nem vagyok objektív, kijelenteném hogy tisztában vagyok vele hogy amit írtam túlzás, de ezzel szeretném felhívni a figyelmet arra hogy a mérleg másik nyelve mekkora túlzással van átbillentve)

Címkék: barcelona foci hentes messi mészáros

A bejegyzés trackback címe:

https://ubisali.blog.hu/api/trackback/id/tr734212671

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sikeres-e 2012.02.27. 09:43:53

Neked most a Sport TV-vel, vagy a Barcával (esetleg mindkettővel) van bajod??
Előbbi esetre: NE a Sport TV-n nézd a meccset! Egy Barca meccset adnak kb 100 streamen, vagy végső esetben vedd le teljesen a hangot.
Utóbbi esetre: így viszont hülyeség a blog bejegyzésed!
(Amúgy: "Objektivitást gyerekek" vs "bőrszalonna", "barsza", "buzikeksz". Szerintem meg legyen blogadó...)

Dexxter182 · http://ubisali.blog.hu 2012.02.27. 11:22:16

@sikeres-e: látod hogy megint nem arról beszélsz amiről szó van :)

egy kis szóvicc azért belefér :)

Doktor Spider 2012.02.29. 11:07:51

hát ez elég beteg elemzés.. buzikeksz, bőrszalonna, meg néhány komplexusos duma. Azért álljunk meg, valóban voltak érdekes dolgok Barca oldalon, mint például Fabregasé, de azért kihagyott a kedves író - nyilván véletlenül - néhány másik oldalon elkövetett brutalitást.
Én nem vagyok Barca szurkoló, az Atleticót viszont nagyon szeretem, de iszonyatosan durván játszottak ezen a napon, durvábban, mint a Barcelona, Messit meg kegyetlenül aprították.
De egy ilyen elfogult, zsigeri és kicsinyes utálatban megszülető bejegyzésben vélhetően nem kaphatnak helyet...

Dexxter182 · http://ubisali.blog.hu 2012.02.29. 11:39:27

@giovanni5: az apró betűs részt senki sem olvassa el? :))
persze el-el találták a barsza játékosait.
Az ilyen kicsi cselekkel pedig az a gond, hogy a legtöbb abból áll, mire a védő lába odaér már a labda nincs ott csak a lába.
Ha nem akarja akkor is a lábát találja el.
Szűk csel --> egy csomag (bokára, sípcsontra)
süti beállítások módosítása