Elhatároztuk a barátnőmmel (csókoltatlak), hogy megyünk egy karikát ezzel a "Csoda"-"Ingyen"-BKV hajóval, ha már van bérletünk. Szabolcsi emberként, hajót csak filmekben láttam eddig, és életemben csak egyszer ültem ilyen ördögi szerkezeten. Így lettem egy loser társaság tagja, és együtt utazhattam az egyik fő loser-rel. (előre is bocsánat az úriembertől)

Türelmesen vártunk az Árpád-hídi dokknál, a 40°-ban, 20 másik ember társaságában. Kicsit aggódtam hogy sokan leszünk, de a hajó időben jött és nem is voltak túl sokan rajta. A két hajó egyszerre érkezett meg, egymás mellé parkoltak, és átmásztunk az egyiken...hogy átjussuk a másikra.

Kényelmesen utazgattunk, egészen az első megállóig. Ugyanis a hajó elérte a befogadóképességének a határát. A következő megállónál csak annyian szállhattak fel, amennyien le. Mondanom sem kell, hogy ez nem egy tipikus 7-es busz, hogy minden megállóban majd' kompletten cserélődik a társaság. Itt mindenki "hajókirándult" ingyen.

01.JPGNagyobb méret!

Kicsit kellemetlenül éreztem magam, mikor fent annyi hely volt, hogy táncolni is lehetett volna, lent pedig csak 6 embert engedtek fel. Aztán ez így volt minden megállóban. Az utazás elég kényelmes volt egészen a Jászai Mari térig. Onnantól a megállók karnyújtásnyira voltak egymástól. A parkolási idő 5-15 percet vett igénybe, az utazási idő két megálló között kb. 3 percet.

02..JPGNagyobb méret!

Eközben több embert hagytunk hátra mint a jenkik 'Námban. Már rendesen "lelki-furkám" volt.

Aztán észrevettük a legkitartóbb vesztes alkatot akit valaha láttam. (Ismét elnézést kérek) 

Az Úriembert először a Batthyány térnél fedeztük fel. Igen csak törölgette a homlokát, és bőszen "bazdmeg"-elt amikor megtudta, hogy nem fér fel. A hajó elindult, Ő pedig kocogóra vette. Aztán találkoztunk vele a Szent Gellért térnél, ahol szintén nem fért fel.

A következő kikötő után az A38 következett. Kitekintek a hajó oldalán és láss csodát, Emberünk ott áll. :) Csorgott róla a víz. Majd közölték vele, hogy nincs leszálló ezért a hajó ki sem köt igazából...

03..JPGNagyobb méret!

Aztán Haller utca, és a Kopaszi gát végállomás. Azt hittem hogy rosszul látok.... mit tippeltek ki várakozott türelmesen a megállóban? Bizony bizony, a mi kis "forest gump"-unk toporgott a bejáratnál. Végre Révbe ért, felszállhatott, felfért. Most már minden rendben lesz. A haverja már fent ült és neki mesélve hallottuk mi is mi történt. 86-os busz, meg futás. Így sikerült elérnie a hajót, a végállomáson. :)

05.JPGNagyobb méret!

Aztán a visszafele úton el kezdett füstölni a hajó, és mindenkinek le kellett szállnia a Szent Gellért térnél. Az álmok összetörtek.

04.JPGNagyobb méret!

Így esett hogy hajóval mentünk, de metróval kellett jönnünk, és mi is loser-ek lettünk. :)

DE MINDEN TISZTELETEM A BKV-VAL DACOLÓ, KÜZDŐ, TISZTESSÉGES EMBERÉ!

06.JPGNagyobb méret!

A bejegyzés trackback címe:

https://ubisali.blog.hu/api/trackback/id/tr224626640

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ez a hajó elment... 2012.07.10. 02:26:00

 Arra jártunk, odamentük - nem ott volt. Mi az? IGEN! A BKK féle hajós átverősdi.Petőfi tér nevű állomás, tűző nap, tucatnyi várakozó. 16 óra 35 perc. Észak felé próbálnánk ki a hajót - ha már épp a Viagdó tér környékén járunk. Villamosaluljárón á...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Long R3 IGF-1 2012.07.04. 11:42:07

"2 fős a személyzet hajónként. Gazdasági szempontból minimális kiadás, főleg a metró/HÉV üzemeltetési költségeihez képest."
Ezek szerint nem utaztál még ezekkel a hajókkal, mert akkor tudnád, hogy 6 (azaz hat) fő a személyzet. 50 utasra. A metró 1 vezetője meg elvisz 800 utast (feleannyi idő alatt.

dr. Bubó 2012.07.04. 11:48:05

BRÉKÓ BRÉKÓ

a villamosokat rózsaszínre festik !!!!

Long R3 IGF-1 2012.07.04. 11:50:25

"A két motoros hajó két kanna gázolajjal elketyeg egész nap."
Ahogy te azt hiszed öreg. Talán álló helyben.
"Barta Péter a BKV hajózási csoportjának vezetője érdeklődésünkre elmondta: a hajók óránkénti üzemanyag-fogyasztása 20-26 liter attól függően, hogy milyen sebességgel közlekedik a hajó."
www.tozsdeforum.hu/gazdasag/juliustol_hajoval_is_utazhatunk_munkaba

OftF 2012.07.04. 11:50:53

Látom sokan levágták, miről szól a poszt :DDDD

Köszi a beszámolót, én kipróbálom, de inkább megvárom, amíg lemegy a hájp. Mindenkinek jobb lesz úgy :)

dr. Bubó 2012.07.04. 11:53:41

szerintem a lovas közlekedést kéni visszahozni....

az ojjan romantikus lenne, az omnibusz tetején...

ja és a vízben vizilovakkal... nagyon jo...

lehetne taxi, vizitaxi, pl GONDOLÁKKAL...

qva jo... elárasztani az utcákat (tudom tudom megkezdték)

és mindenhol vizi közlekedés

Dexxter182 · http://ubisali.blog.hu 2012.07.04. 11:54:04

@pucros: tisztességesen dolgozok, tisztességesen adózok, tisztességesen megveszem a bérletet, tisztességesen utazok rajta, és rosszul esik, hogy nagyon sok ember lemaradt... Igazad van, én vagyok a parazita!

Nem panaszkodni akartam, szerintem ez a történet vicces ezért írtam le a barátaimnak :))

Dexxter182 · http://ubisali.blog.hu 2012.07.04. 11:54:47

@De gustibusaut bene, aut nihil: Köszi :) már dolgozunk az új teszten, auchan-os és egyéb flakonos sörök bevonásával :)

sembertius 2012.07.04. 11:54:47

Szerintem ez a hajójárat nagyon jó ötlet. Majd be fog járatódni, vesznek nagyobb, gyorsabb hajókat, és még jobb lesz. Ehhez viszont idő kell. Sok helyen működik ez jól a vízparti városokban. Nem is kell Bangkokig menni, ha ilyet akarsz látni. Elég elmenni Velencébe.

sembertius 2012.07.04. 11:56:42

Az álrokkant építész pedig szégyellje magát.

dr. Bubó 2012.07.04. 11:56:50

@sembertius: :))))))

pontosítsunk: MINDENHOL MŰKÖDIK...

itthon meg nem működik semmi...

ez én adómból ingyen szórakozás a nyuggereknek...

de tudomtudom semmi gond... megdolgoztak érte

2012.07.04. 11:57:07

Egy csecsemőnek minden vicc új!
A BKV húsz évvel ezelőtt már működtetett kishajó flottát, a "vizibuszokat" (Hapci, Szundi ...). Azután a rendszerváltáskor szépen leállt mert horribilis veszteséget termelt, és a városnak erre, mint közlekedési megoldásra egyáltalán nem volt szüksége.

Most újra kitalálták. Brávó! Éljen a szocializmus, éljen a Párt! Másra nem jó, mert a szolgáltatás megszüntetése óta nem változtak azok a körülmények amelyek a veszteséget okozták korábban.

dr. Bubó 2012.07.04. 11:59:24

"Heller utca"

igen? ezt is átnevezték?

biciklis bakter · http://hovamegyavonat.blog.hu/ 2012.07.04. 12:02:02

Én voltam a fent várakozó haver. :)) Végül a D11-essel Újpest lett a végállomás. Ő a Batthyány-n, én a Hallernál dolgozom, gondoltuk hogy lemegyünk a Kopaszira, aztán fölfelé. Így sikerült. :))

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2012.07.04. 12:02:33

@Dexxter182: Legközelebb olvasd el a táblát (rajta van a hajón) a befogadóképességről (fő), aztán számold meg az utasokat. Ha ez nem stimmel, akkor reklamálj a kapitánynál (aki a hajót vezeti).

Karipapa01 2012.07.04. 12:03:23

@Long R3 IGF-1: " A metró 1 vezetője meg elvisz 800 utast (feleannyi idő alatt."

A múltkor a tv-ben láttam, hogy Kínában olyan vasutat építenek, amelyiken 1 vezető sincs. Szinte ingyen van :-). Különben meg számold hozzá a kiegészítő személyzet létszámát, akik az állomásokat működtetik és a pályakarbantartókat, amiből a Dunán kevés van.

Dubito 2012.07.04. 12:04:10

Ha az ingyen sör végül mégsem valósult meg, az ingyen hajókirándulás legalább igen. És köszönhetjük mindezt az ország nagyvonalú, pénzzel bélelt szponzorának, a BKV-nak.
Akinek most már nemcsak a pesti utasok jóléte fontos, hanem a külföldi turistáké is. Akik az egyébként is megvásárolt BKV napijegyükkel is ingyen hajókázhatnak, minek dobjanak ki szegények többezer forintot a sétahajókon. A sétahajó társaságok meg majd jól tönkremennek.
Kis magyar abszurd.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2012.07.04. 12:06:21

@Dubito: "A sétahajó társaságok meg majd jól tönkremennek."
Szerintem azok szervezett utakból (szállodák, utazási irodák) éltek eddig is.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.07.04. 12:07:43

A sebességből én azt látom, hogy ismét egy értelmetlen kezdeményezés. Pedig akár jól is meg lehetett volna csinálni. De ha 3 perc menet után 15 perc a parkolás, akkor ott valami nem büfé!

dr. mesterséges színezék 2012.07.04. 12:08:58

@dr. Bubó: Továbbá el kéne gondolkodni azon is, hogy nyilván az operaháznak is nagyobb volna a forgalma, ha a kapunál csak fel kéne mutatni BKV bérletet, hogy az állatkertről (ne feledjük el, hogy akadnak (nem csak) szabolcsiak, akik életükben nem jártak ott!) ne is beszéljünk.
De én mégis inkább az operaházi belépést tartanám elsődlegesnek (esetleg egy alernatív operaház felépítése után), főként bál és évértékelés idején.
Aki bekívánkozik, nyilván nem tartaná rossz ötletnek - a többi meg úgyis csak huhog.

gregibroki 2012.07.04. 12:13:26

Jó lesz ez, minden csoda 3 napig tart.

ob.szerver 2012.07.04. 12:13:32

"Szabolcsi emberként, hajót csak filmekben láttam eddig"

Nem vagyok egy geográfus, de földrajzi tanulmányaimból úgy rémlik, hogy folyik arrafelé valami Tisza nevű folyó, ami állítólag hajózható is.

fidesz = házmesterek pártja 2012.07.04. 12:18:14

Azért kurvajó ez a fideszország.
Sorra döglenek be a buszok, ezek meg ahelyett, hogy a fontos dolgokra költenék a pénzt, hajójáratot indítanak, buszokat festenek át. Mer fussa... erre. Másra nem.

fidesz = házmesterek pártja 2012.07.04. 12:20:01

@T mint T: ja, látom, másnak is "tetszik" az ötlet. Jókruvaanyját a Vitézy családnak és rokonaiknak... hogy rohadna el élve mind, valami minden gyógyszerrel szemben rezisztens lepraféleségben!

fidesz = házmesterek pártja 2012.07.04. 12:21:05

@kamasuka: mondd te faszfejű fideszbérenc! Fel is fogtad, hogy mit írt vagy csak sérti a gerinctelen lelkecskédet, hogy báncsák a viktorodat?

labi 2012.07.04. 12:23:12

Milyen jó, hogy valaki írta hogy ezen a hajón ingyen lehet utazni, csak bérlet kell hozzá...

Most már tudom, hogy a hajón kívül ingyenes a busz, a metro, a villamos és a troli is, hiszen ezekhez is csak bérlet kell....

fidesz = házmesterek pártja 2012.07.04. 12:23:33

@dr. Bubó: remélem, lassú halálod lesz és anyád végignézi...

dr. Bubó 2012.07.04. 12:25:13

@A fidesz a betegek kiirtására készül: meséjj má...

miértelme az ingyennyuggerhajónak

fidesz = házmesterek pártja 2012.07.04. 12:25:30

@Frengi: és a csőd szélén áll a tömegközlekedési vállalatuk?

fidesz = házmesterek pártja 2012.07.04. 12:26:27

@dr. Bubó: amennyi a puszta létednek. Rühellem a tetves, nyugdíjas gyűlölő fajtádat, de nagyon.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2012.07.04. 12:26:36

@dr. Bubó: Mi értelme van az ingyennyuggerbusznak, villamosnak, metrónak stb...? :)

Inner Circle 2012.07.04. 12:27:30

Valaki tényleg azon csodálkozik, hogy nyáron, harminchat fokban sokan vannak egy viszonylag olcsó hajón a Dunán? Én meg a múltkor bementem a McCafé-ba, és előttem valaki jeges kávét kért, döbbenetes! :D Ha a kollegának a tömeggel van baja, nézze majd meg októberben, az újdonság varázsa nélkül, ellenben zuhogó esőben is. Ha akkor nem lesz tömeg, akkor gondolkozzon el azon, hogy az amúgyis veszteséges BKV-nak tényleg újabb hajókat kellene-e vagyonokért beállítania erre a néhány forró nyári napra, ha meg akkor is tömeg lesz, akkor meg új hajók kellenek, ergo miért kell fikázni a mostanit?

dr. Bubó 2012.07.04. 12:28:53

@dr. Kóser Malac: szavazat maximálás...

az eu csinálta ezt az ingyennyuggersétahajó járatot ?

maguknak... jönnek a német nyuggerek potyázni...

@Inner Circle: "viszonylag olcsó" ?????

ingyen nyugger hajó... ha nem jó...

fidesz = házmesterek pártja 2012.07.04. 12:30:10

@Inner Circle: mert nem hoz bevételt, miközben a BKV a csőd szélén áll.

Globetrotter2014 2012.07.04. 12:30:18

Akzedeményezés jó, remélem a kritkákat nem támadűássnak veszik hanem figyelembe velik ha majd felülviszgálják a szolgáltatást.

Szerintem is van a hajóban potenciál. Lehetne arra is figyelni hogy a déli menetben (folyón lefelé) inkább tömegközléekedés, északra meg inkább sétahajózás a sebességkülönbsgé miatt. Esetleg összehangolni P+Rrel.

Számos városban tudatosan kombinűlják más közelekdési formákkal (pl vonattal, p+r-rel) a városi tömegkozlekedést, sokkal ahtékonyabbá lehet tenni apróságokkal.

Long R3 IGF-1 2012.07.04. 12:31:51

@Karipapa01: (Vitézy Dávid)"A Tőzsdefórum kérdésére elmondta, hogy a felszíni kötött pályás közlekedéshez képest másfélszeres a költség a hajók esetében."
A metró biztosan drágább, bár, ha azt vesszük, hogy a hajók csúcsidőben elvisznek vagy 200-250 embert 24 fő személyzettel (4x6), a metró meg kb. 20-25 ezret és biztosan nem kell hozzá 2400 fő még a jegynéző trollokkal, meg a pályafenntartókkal együtt se, akkor nem tudom, miről beszélünk :))

escéhá 2012.07.04. 12:33:49

Hajó nem parkol bameg, hanem kiköt! Több kikötésem is van, de azokat most nem mondanám.

Karipapa01 2012.07.04. 12:39:16

@Inner Circle: "viszonylag olcsó hajón..."

Nekem és mindenki másnak azt tanították, hogy a vizi szállítás olcsóbb, mint gépjárművel vagy vasúton. Ha azóta nem változott a logisztika, akkor nem tévedtél.

dr. mesterséges színezék 2012.07.04. 12:39:29

@Inner Circle: "Én meg a múltkor bementem a McCafé-ba, és előttem valaki jeges kávét kért, döbbenetes!"

... és kifizette érte egy jegeskávé árát - az egészet.
Ez így van rendjén.

Roy 2012.07.04. 12:40:42

@sembertius: Majd vesznek új buszokat is mi? Álmodj csak. Ezek a ma sem fiatal elavult hajókat még tíz évig fogod a Dunán látni, ha csak addig el nem sűlyednek.

Laptoptáskás Ügynök 2012.07.04. 12:41:29

Kimondottan örülök neki, hogy ilyen ügyesen megtaláltál, mondhatom. Néhány apró igazítás: a Gellért-A38 és az A38-Kopaszi táv a hajó tényleges menetideje alatt megoldható volt egy sietősebb gyaloglással futni azért nem kellett. Aztán a Gellérten néhány perc múlva jött egy D11, amivel eljutottunk Újpestig, úgyhogy vesztesnek sem érzem éppen magam. Utólag megállapítható, hogy nyerőbb lett volna ezt 2-3 hét múlva csinálni, lehet, hogy akkor már a fele nép sem lesz rajtuk.

dr. mesterséges színezék 2012.07.04. 12:46:00

@Karipapa01: "Nekem és mindenki másnak azt tanították, hogy a vizi szállítás olcsóbb, mint gépjárművel vagy vasúton."

Persze, uszályba ömlesztve a pártucat vagonnyi sóder, a cement vagy éppen a szén.
_Sokkal_ lassabb, mint a közút vagy a vasút, de ha a tempó nem számít, jó alternatíva.

Mármost ezt a szellősen elhelyezett 200-300 embert nem mondanám sem ömlesztettenek, sem sokvagonnyinak.
Inkább egy drága viccnek - ha jóhiszemű akarnék lenni.

diktatorikus kleptokrácia 2012.07.04. 12:46:32

látszik, hogy a poszt-tolónak a hajó - és a hozzá nem szervesen kapcsolódó helyesírás és fogalmazás - eléggé távoli, ördögi fogalom :D
bocsi, US
amúgy meg addig jár a BKV-hajó, ameddig lefelé folyik a Duna, vagy amíg el nem romlik a víz.

Dexxter182 · http://ubisali.blog.hu 2012.07.04. 12:46:44

@Laptoptáskás Ügynök: Örülök hogy Te is olvasod, és remélem nem veszed személyes támadásnak, illetve végig is olvastad az egészet, és a pozitív részét ragadtad meg, mert annak szántam, pozitívnak :)

Ha ez velem történik sokkal rosszabbul reagáltam volna... sokkal, sokkal... :)

Trejo 2012.07.04. 12:49:12

Nemsokára az omnibuszt is bevezeti ez a tehetséges brigád, azt is lehet majd előzni a 86-ossal! A kommunisták életképesebb ötletekkel jöttek elő, a nem piacgazdaság idején. Eszem-faszom megáll!

Laptoptáskás Ügynök 2012.07.04. 12:49:33

@Dexxter182: Nem, dehogy veszem :) Bár a Kopaszinál eltalálhattál volna jobbkor is, mint amikor hűtöm magam a 41 fokban.

Amúgy: vesztesek azok, akik feladják a céljaikat. :)

dr. Bubó 2012.07.04. 12:49:49

a közgép építette a hajóutat? mennyit számláztak?

Szúnyog 2012.07.04. 12:51:56

A hajó nem parkol!!!

Vannak emberek, akik képesek hosszú sorokat végigállni, amikor megnyit egy új bolt, vagy bevásárlóközpont. Ez a típus az, aki elsőnek akar felülni a járatra. Megérdemli, amit kap.

Szúnyog 2012.07.04. 12:52:54

@Long R3 IGF-1: A személyzetre vonatkozó számításod komplett hülyeség.

Dexxter182 · http://ubisali.blog.hu 2012.07.04. 12:53:05

@Laptoptáskás Ügynök: Igen, igazad van. Csak sokszor vannak olyan helyzetek amikor úgy érzed hogy tényleg semmi nem jön össze, és nem másodjára, hanem ötödjére :)
Egyébként a Szabadság hídról már én is láttam hogy jön a másik hajó :)
Örülök hogy végül sikerült megvalósítani a közlekedést :)

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2012.07.04. 12:53:28

Nem tudom, mit sírtok, azt a pénzt amit a hajózásra költenek, legalább nem lopják el... :D

Vince 2012.07.04. 12:53:50

Egészségesebb dolog lett volna 3 hónap múlva ítészkedni, mind most, amikor még 10x annyian akarnak vele utazni ráadásul a személyzet is csak tanulja az utat meg az egészet...

szerencsére a kommentelők nagy része <s>troll</s> sosem fog felülni a hajóra, így jóval kisebb az esélye, hogy egy ilyen csak-azért-is-belekötök-valamibe típusú faszkalaphoz hozzávágok egy széket majd, ha már beállt a rendszer és lehet vele normálisan menni

trolololol · http://basszas.blog.hu/ 2012.07.04. 12:54:49

@Long R3 IGF-1: pl. nem kell karbantartani a pályát? nem kell alagutat fúrni? stb. egyik se két fillér

csillagház 2012.07.04. 13:01:09

Egy újszülöttek minden vicc új. Évtizedekkel ezelőtt nagyon sok vizibusz és átkelőhajó járt a Dunán, sokan jártak azokkal dolgozni. Egyébként nem is BKV lenne, ha nem füstölne el. Egyébként Horányban a nyugdijas jegy a kompon (autókat is szállít) 250 ft. Itt is lehetne autószállító nagy kompokat (mint a Váci révi) járatni, nemcsak kishajókat. Csak a rámpákat kellene kiépíteni hozzá és betanítani autóskáimat, hogyan kell úgy le- és felhajtani, hogy ne érjen le az autó eleje. Ez az, ami Horányban annyi gondot okoz.

A Spanyol Inkvizíció 2012.07.04. 13:01:28

@hami: unatkozol a nyári szünetben hülye pedagógus?
keress valami munkát és foglald el magad, ne itt oktass...

gabest1 2012.07.04. 13:03:17

Arról van már valami hír, hogy mikor mennek csődbe az igazi városnéző hajókat üzemeltető igazi vállalkozások?

A Spanyol Inkvizíció 2012.07.04. 13:03:57

@untermensch: neked meg tán pisztolyt fogtak a fejedhez, hogy olvasd el??

multi84 2012.07.04. 13:07:34

nem látom értelmét a múltkori indexes videóból kiderült hogy kocsi, bicikli, tömegközlekedés de talán még gyalog is hamarabb megvan a táv mint a hajóval, ráadásul nem is egy-két perces a differencia hanem a legrosszabb esetben is 30 perc. Akkor ennek így mi értelme? Egy drágán fenntartott hajókirándulás ami még kirándulásnak is vicc a maga 10 km/órájával amit 2-3 percenként megszakít egy 10 perces kikötés. Ez a pénzpazarlás netovábbja! Embert nem tudok elképzelni aki ezt a tömegközlekedés kiváltására fogja használni de azt se nagyon értem hogy ez hogyan is merül fel ilyen csiga lassúságú hajóval meg ilyen sok megállóval. Ez az egész kb. olyan mint ha egy parkon a legrövidebb legegyenesebb úton 10x annyi időbe telne átmenni mintha cikk-cakkban menne az ember. Mindez 2012-ben.... félő hogy év végén újabb bkv mentőcsomag kell majd ennek az ökörségnek kompenzálásához...

Mondjuk az is igaz ha turista hajó lenne akkor a kutyát nem érdekelné és eszébe sem jutna felülni rá így hogy bérlettel felmehet egyszer kipróbálja, remélhetőleg nem ebből az egy - két hetes forgalomból fogják megállapítani hogy ez egy mennyire jó ötlet és pumpolják meg néhány 10 milliárddal.
Ilyen formában ez egy felesleges dolog mert semmire sem alternatíva sem pénzben sem időben sem szállítható személyek számában, nem jobb.

csillagház 2012.07.04. 13:08:27

A nyuggerek nem magyarok, hanem német és amerikai nyuggerek! Magyar nyugdijas nem furikázik 40 fokban a Dunán. A Várban pl. a turisták miatt lehetetlen felférni a 16-os buszra. Amúgy is kicsi és fullasztó. Miért nem a turistabuszokat használják? Ja a BKV olcsóbb.

dr. Bubó 2012.07.04. 13:09:00

@gabest1: na ezt rosszul látod... csak ideiglenes probléma...

majd most tesz egy "visszautasíthatatlan ajánlatot" nekik drpintér-drsimicska megbízottya és aztán a BKV hajókat bezárattyák...

enyni... erre ment ki a jááték...

épkézláb ember csakugy nem nyit ingyen hajójáratot a városi prolik szórakáztatására...

csak ha háttér szándék van... és most te lelelplezted...

Sausage 2012.07.04. 13:10:53

@A fidesz a betegek kiirtására készül:

Rengeteg viszonylat van, amit ilyen alapon maris fel lehetne szamolni. De a tomegkozlekedes nem errol szol. Az egesz vallalat lehet nyereseges attol, hogy bizonyos agazatai, vagy viszonylatai nem azok. De attol meg muszaj biztositani valamilyen szintu tomegkozlekedest, mert a peremkeruleteken lako is ugyanannyit fizet a berletert, mint aki csak a belvarosban grasszal es 2 percenkent kap egy csatlakozast. (Ezert is nem jarhato ut a bp-i tomegkozlekedes feldarabolasa es kulon cegekkel mukodtetese).

A hajokra visszaterve: Ne hidd, hogy olyan marha olcsok akkor, amikor allnak, a szemelyzetet sem hiszem, hogy most vettek fel.

csillagház 2012.07.04. 13:12:27

@Vince: Tévedés, rendszeresen használom a Szentendrei-szigeti kishajókat és kompokat, a horányi révnél még a volánbusz menetrendje is ehhez igazodik. Vagyis lehet beilleszteni a meglevő közlekedésbe, de nem éppen így, ahogy a BKV próbálkozik.

Karipapa01 2012.07.04. 13:13:16

@Long R3 IGF-1: Csúsztatsz :-)
Ha csak azt veszed, hogy egyetlen szellőzőventilátor teljesítménye nagyobb, mit egy hajóé, egy egész alagútrendszert kell temperálni, világítani, karbantartani a mozgólépcsőtől kezdve az álmennyezetig mindent. Az energiaellátó és biztonsági rendszereket úgyszintén. Az a személyzet, akit te látsz az üzemeltetőknek kis hányadát teszi ki. Itt nem a személyzet száma a döntő, hanem az ezekhez szükséges energia és anyagok ára. De egyébként sem lehet összehasonlítani a kettőt mert eltérő a funkciójuk.

multi84 2012.07.04. 13:21:21

@Sausage: igaz is amit írsz egy olyan cégnél ahol vannak nyereséges részlegek amik kompenzálják a veszteséges részlegeket és ahol a veszteséges részleg kiszolgál valami hiányt az adott területen. Na de itt nincs egy nyereséges pontja sem a vállalatnak és nem is szolgál ki a hajóút semmit sem mivel a cikkből is kiderült hogy a szerencsétlen ember vagy 5 megállóban is utolérte a hajót egy másik cikkből meg kiderült hogy minden más eszköz minimum fél órát ráver a csúcsidőben csúcsforgalomban. Miről beszélünk akkor? Az egésznek ilyen formában nincs értelme...

Long R3 IGF-1 2012.07.04. 13:24:32

@trolololol: Nem kell a Dunát kotorni? Nem kell a kikötőpontonokat karbantartani? A 2-es metró naponta úgy 250 ezer embert visz, ha mindenkinek van bérlete, akkor úgy 80 millió körüli a bevétel.

Sausage 2012.07.04. 13:29:12

@multi84:

Nyilvan amit irt a posztolo az ugy is volt, de ezzel egyutt szerinted alternativa a logo nyelvvel kutyagolo gatyaig izzadt hosszutavfuto a hajon kenyelemben uldogelo, laptopjan hireket olvaso/dolgozo friss utassal, aki kozben megejti a reggeli kavejat is?
Szelsoseges peldakkal nehez elorejutni. :)

Szerintem meg ha nem is csinalnak mast, csak kiveszik a megallok felet, mar akkor is hamar egalban lesz, es jo alternativa, a fentiek figyelembevetelevel. Kulonosen a kutyagolas, atszallas nyugjeit nezve. Na meg napijeggyel eszak-deli iranyban kozlekedni sem tul olcso.

dr. mesterséges színezék 2012.07.04. 13:32:05

@Sausage: "Ne hidd, hogy olyan marha olcsok akkor, amikor allnak"

Nem annyira látványos, meg romantikus, de egy hajóval sok meló van, amikor meg sem moccan, csak jön és megy az árhullám: lehet éjszakánként féltucatszor stéget igazítani, újrakötni. Télen is. Már ahol télen is vizen akarják tartani a hajót, mert közlekedni akarnak vele. Ahol munkába járást akarnak támogatni vele, ott erre számítanék - vagyis itt nem.

multi84 2012.07.04. 13:35:15

@Sausage: Neki még mindig ott van a bkv, bicikli, autó vonal mint alternatíva. Ha kiveszik a fele megállót és egalizálják legalább a tömegközlekedés menetidejére akkor már úgymond használható lesz arra amire kitalálták(mivel kiiktattak néhány átszállást), mint írtam is jelen formájában nem megfelelő arra amire ki lett találva de ha valahogy lerövidítik a menetidőt akkor már jó is lehet.

ErrOr 2012.07.04. 13:35:41

@Long R3 IGF-1: azért a metróhoz dobd hozzá a kiszolgáló személyzetet is állomásonként...

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.07.04. 13:38:43

vehetne mán a bkv egy tengeralattjárót is, az is bizts kurva hasznos lenne. vagy ha má annyira beszarunk attól, hogy " nicsak itt folyik a Duna" akkor esteleg lehetne az 5-ös metrót a Duna alatt vezetni

dr. mesterséges színezék 2012.07.04. 13:48:54

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): Nem elvetendő a fogaskerekű mintájára huzalvontatású pontonok bevezetése. Kell 1-2 csőrlő Békásmegyernél. Ezek pontonokat úsztatnának le és húznának fel a Lágymányosi hídig és -tól.

jocóka 2012.07.04. 13:50:06

@Karipapa01: arról nem is beszélve, hogy a metró infrastruktújának a kiépítése hány nagysegrenddel került többe...

@multi84:
Batthyány tér -> Boráros tér:
hajóval: 22 perc
M2 + 2-es villamos: 23 perc (a BKV útvonaltervezőjével ajánlott leggyorsabb út)
autó: 10 perc (ha nincs dugó a rakparton) + 5 perc, mire találsz parkolóhelyet...

rcfan 2012.07.04. 13:54:19

Jól odabasztak azoknak a vállalkozóknak, akik sétahajó szolgáltatásba öltek be nem kevés pénzt évekkel ezelőtt.

És jól odabasznak nekünk, adófizetőknek, hogy adónkból sétahajókázhat a turista.
Ugyanis az EU nem áll üzemeltetést, az az igencsak olcsó jegyekből és valójában az adónkból lesz fizetve.
Az meg mehetne jobb helyre is ...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.04. 14:07:45

most tenyleg van, aki komolyan gondolja, hogy ez egy lehetseges tomegkozlekedesi alternativa budapesten 2012-ben?
turistabusznak jo lehet, annak meg tessek elkerni az arat
itt olvasgatva itt mindenki bulibol kiprobalja, mert ugyis van berlete...
hat ha ez nem termel extraveszteseget akkor semmi

angyalföldi partizán 2012.07.04. 14:17:00

én igazi proli vagyok és nem fogok utazni ilyen burzsuj hajón.mit érdekel engem,hogy ez egy jópofa buli? nekem jó lesz a büdős busz is ,hisz én ehhez szoktam.én real proli vagyok,utálom a változásokat.nálam a haladás a szarban tapicskolást jelenti,nem kellenek ezek a mocskos kis stiklik. majd még jól érzem magam,mi?

Wagem 2012.07.04. 14:18:52

Mindíg vannak,és lesznek fasszopók akiknek semmi sem tetszik.
Akkor ússzál bazdmeg..az ingyenes.

rcfan 2012.07.04. 14:23:54

@sembertius: "Nem is kell Bangkokig menni, ha ilyet akarsz látni. Elég elmenni Velencébe."

Velencében ha tudtak volna S-bahnt építeni a házak közé a cölöpökre, akkor nem hajókkal "sétahajóznának".
Ezt szeretik elfelejteni a Velencén nosztalgiázó embertársaink.

Így viszont a cölöpre épült házak között marad a nyugis sétahajózás, mint utazási forma.

Budapesten azonban ugyanúgy megvalósítható lenne az elővárosokból a MÁV meglevő infrastruktúráján induló, majd a metróalagutakon a város alatt átmenő S-bahn rendszer, város széli S-bahn állomás mellé épített P+R parkolókkal, stb.

Sokkal több utast átszállásminimalizálásra törekedve kiszolgálva és sokkal gyorsabban eljuttatva úticéljáig, mint a jelenlegi jópofa, de valójában hasztalan kirakatmegoldások.

MEDVE1978 2012.07.04. 14:41:15

Igazából eléggé értetlenül állok a dolog előtt. Persze lehet mondani, hogy csak a szokásos elégedetlenkedő faszfej stílust veszem fel, de azért ezt kicsit előkészítetlennek és koncepciótlannak tartom. Igazából a gond az, hogy a hajók karbantartása és közlekedtetése viszonylag drága, legalábbis jóval drágább, mint mondjuk egy hagyományos buszé. Közlekedési célból tehát ez a projekt nem nagyon értelmezhető, ugyanis nagyságrendekkel lassabb, mint az egyéb BKV közlekedési lehetőségek, illetve nagyságrendekkel drágább is azoknál a BKV számára. Az egyetlen releváns cél tehát a turista célú felhasználás lehet, amelynek viszont azért valamennyire ki kellene termelnie a saját költségét (akár nemzetgazdasági szinten).

Viszont a turizmus területen a BKV kvázi állami szereplő és ugye annak kell, hogy legyen oka, hogy egy állami szereplő versenytársként egy piacon beszáll. Ilyen ok lehet akár az, hogy a magánszektor irreálisan magas árakon kínálja a terméket / szolgáltatást vagy akár az, hogy ez egy korlátozott piac (pl: fegyvereknél). Jelen esetben azonban egyik helyzet sem áll fenn, a folyami hajózás nem irreálisan veszélyes üzem, illetve egy sétahajózás nem irreálisan drága.

Ebbe a folyamatba száll be a BKV egy dömpingárral és egy eléggé silány szolgáltatással (Ugye itt nem az a lényeg, hogy XY jó szolgáltatást kapjon, hanem az, hogy mindenki. Akik viszont nem jutottak fel a hajóra, azok nem kaptak szolgáltatást, így az átlag silány).

Ezért eléggé értelmezhetetlen, hogy miért jött be ez a konstrukció.

dr. pretender 2012.07.04. 14:49:34

@pucros: abban mi az ingyenélő élősködő mentalitás, hogy igénybe veszek a 9800 ft-os havibérlettel egy olyan szolgáltatást, amire az érvényes???
(nem utaztam még a hajón, csak bicskanyitogató a kommented)

Inner Circle 2012.07.04. 14:51:02

@Long R3 IGF-1: "A metró biztosan drágább, bár, ha azt vesszük, hogy a hajók csúcsidőben elvisznek vagy 200-250 embert 24 fő személyzettel (4x6), a metró meg kb. 20-25 ezret és biztosan nem kell hozzá 2400 fő még a jegynéző trollokkal, meg a pályafenntartókkal együtt se, akkor nem tudom, miről beszélünk :))"

Azért azt is számold hozzá, hogy a metrót először ki kell fúrni, a Dunát meg nem. A négyes metrónál pl. jó esetbe napi 300.000 utazással számolnak (index.hu/belfold/budapest/11m4rfz/), 32 éves (9600 nap, gondolom a hétvégékkel korrigálták) megtérülési idővel, összesen az 2,88 milliárd utazás. Csak az építési költségek 400 milliárd HUF körül járnak, vagyis minden egyes utazásra reálértéken 140 forint terhet rak az építés költsége, a rosszabb utasszám-előrejelzéssel számolva 160-at. Szóval lehet, hogy nem is olyan drága a hajó a metróhoz képest?

dr. pretender 2012.07.04. 14:55:10

@Karipapa01: Londonban már jár ilyen... (DLR)

auth.gabor · http://wiki.javaforum.hu/display/~auth.gabor 2012.07.04. 15:05:38

@Mérges 1234: "Egy busz festése jópárszázere Forint, hát nem tudom de talán jobb lenne ezt a pént motorfelújításra költeni."

Idéznék egy régebbi hírből:
"Már szállítanak utasokat a VanHool autóbuszok. Nagyobb nyitható ablakokat, új kijelzőket és klímaberendezést is kaptak a használt belga buszok, átfestve azonban nem lettek, a BKV ugyanis az FN.hu információi szerint sokallta a buszonkénti 6 millió forintos árat."
fn.hir24.hu/itthon/2009/09/21/nem_festik_kekre_belga/

almodhi 2012.07.04. 15:09:55

Megfejtettem, a posztíró parkolás alatt a kikötést érti. Érthető, nem ült még hajón.

Egyébként örülök hogy a BKV végre talált valamit ami nem viszi, hanem hozza a pénzt, és így lesz egy kis bevétel a veszteséges dolgaira.

Kevesebb adót kell így azoktól beszedni, akik soha nem utaznak BKV-val. :-)

dr. Bubó 2012.07.04. 15:09:55

@auth.gabor: "átfestve azonban nem lettek, a BKV ugyanis az FN.hu információi szerint sokallta a buszonkénti 6 millió forintos árat 2009.IX.21"

ez most is ezen fog elbukni

Long R3 IGF-1 2012.07.04. 15:25:48

@Inner Circle: "minden egyes utazásra reálértéken 140 forint terhet rak az építés költsége"
Hát, ja! És minden egyes utazás kb. 320 Ft-ba kerül.
Most azt is számold ki, hogy ezek a hajók hány év alatt termelnek 900 milliárd forintot?

Grabbe · http://www.hirstart.hu/ 2012.07.04. 15:28:07

Mindig örülök, amikor valamilyen számomra új blogra irányít az Index címlapja.

Mivel magam is utaztam ezen a hajón, én is elmondanám a tapasztalataimat:

Én ezt még akkor tettem, mikor még fizetni kellett érte, tehát elseje előtt. Tűző nap, roppant meleg, csakúgy mint manapság. A Vigadó előtt szálltam fel, a hajó időben ott volt. Két fős legénység volt rajta, a kapitány, aki vezet és kiköt, meg a fedélzetmester (egy fiatal srác), aki tényleg ilyen multifunkcionális munkakörben dolgozott, mert tényleg mindent csinált. Ő segített a kikötésnél, nála lehetett venni jegyet, fent összerakta székeket, időnként lement (gondolom a gépházba), ott állt az alsó részen a pult mögött is, ahol lehetett venni enni-innivalót.

Vele sikerült a bokros teendői közepette egy jót beszélgetnem. És a következőket tudtam meg:

Az a sajtónyilvános esemény, amin az Index is volt, egy kurva PR-fogás volt Vitézyék részéről. Teljesen más típusú hajó volt, mint amik most mennek (de nem gyorsabb semmivel), tisztább, jobban karbantartott, megfelelő számú legénységgel, és egy olyan kapitánnyal, akit a személyzet többi tagja akkor látott először - persze szépen beöltözve, meg minden.

Azt is elmondta a srác, hogy ez valóban egy ilyen kirándulóhajó-szerűség a BKV részéről, már csak a lassúsága miatt is. Van valami ilyesmi szabály, hogy bizonyos nagyságú hajók csak bizonyos sebességgel mehetnek a Dunának ezen a szakaszán - szóval a szárnyashajó-projekt ki lett lőve; helyette maradtak ezek a hajók.

Én Pünkösdfürdőig mentem, ahol a végállomás volt (akkor), de vissza már HÉV-vel jöttem, mert iszonyat lassan értünk oda. Nálam szerencsére nem volt ilyen probléma, hogy füstölt a hajó, meg minden, de iszonyat meleg volt, nem volt légkondi, nem volt ponyva, úgyhogy az emberek szépen megsültek odafent a műanyag székekben. Mondjuk nem túlságosan zavarta őket, mert biztosan azt hitték, hogy alapból ilyen.

Tehát a tapasztalataim felemásak voltak. Egyrészt tetszett, hogy újra hajón lehettem, mert már én is nagyon régen voltam. Tetszett, hogy van kaja-pia + lehet normálisat pihenni is (ha lent van ember); nincsen sosem csúcsforgalom :-) Viszont negatívumként említeném a lassúságot, hogy egy idő után elunja az ember - én legalábbis, és hogy iszonyat meleg ellenére nem lehet hova menni, mert ugye, hacsak az ember nem vesz lent magának inni, vagy nem hoz magával, akkor nem tudja magát mivel hűteni.

Amúgy szerintem is ez egy ilyen ingyenes kirándulóhajó a budapesti embereknek, akiknek van bérletük is - csakhogy legyen valami, amit szerethetnek a BKV-ban.

Végezetül a blogger számára egy kis kritika: Nem kellene ilyen erőltetettem használni ezeket a szlengeket, meg a szóvicceket, mert egy idő után idegesítő. Amúgy is megérti az átlagember; szerintem ez nem fokozza, hanem inkább rontja a poszt olvasásának élvezeti értékét.

Cumi 2012.07.04. 15:34:15

Csodálkoztam volna, ha nem kezdik ki a "nyuggereket". Nektek nincs anyátok, apátok? Tudok egy megoldást. Meg kell halni 30x évesen, hátrahagyva 3 kikorú gyereket, és akkor nem kell nyugdíjat fizetni. Ez az ország nem változik. Kb. 25 éve egy sokad rangú úton felvettem 2 főiskolást, akik lekésték a buszt és az ország másik végébe akartak visszamenni a főiskolára. Míg beértünk az állomásra, végig azt magyarázták, hogy az én diplomáim nem érnek semmit, mert ők sokkal komolyabb dolgokat tanulnak, mint én anno. Itt mindenki utál mindenkit, és dögöljön meg a másik tehene is. Nem vagyok pesti, nem fogom igénybe venni se a hajót, se mást, de igaz, hogy 10.000 Ft a bérlet, vidéken meg 5, és mennyit lehet utazni egyikkel és mennyit a másikkal. Remélem mindenki 1-2 kivétellel jól kiszorakozta magát.

dr. mesterséges színezék 2012.07.04. 15:38:21

@almodhi: "Egyébként örülök hogy a BKV végre talált valamit ami nem viszi, hanem hozza a pénzt, és így lesz egy kis bevétel a veszteséges dolgaira."

Általában azt szokás mondani, hogy "ennél nagyobb örömöd ne legyen", de én most aszondom, hogy ennél csak nagyobb örömöd legyen...

Közbiztonság Szilárd 2012.07.04. 15:44:17

Aki a loser szót használja, nem tud ragozni és nem tud helyesen írni, sőt, még stílusa sincs, az csakis egy szerencsétlen balfasz lehet.

ildsisy 2012.07.04. 15:46:48

Én is hajóztam egyet!!! De...
És biztos voltam benne én is, hogy megint elkezdik a nyuggerek témát!!!... hm. ...
kihasznalatlanul.blog.hu/2012/07/04/bkv-hajoztam_de

dr. mesterséges színezék 2012.07.04. 15:48:50

@Grabbe: "Van valami ilyesmi szabály, hogy bizonyos nagyságú hajók csak bizonyos sebességgel mehetnek a Dunának ezen a szakaszán - szóval a szárnyashajó-projekt ki lett lőve; helyette maradtak ezek a hajók."

Valós. A fentebb már említett, a szárnyashajónál kisebb és lassabb aknásznaszáddal sem mehettünk tökgázzal bárhol a városban és körülötte, mert az így okozott hullámverés leszaggatta volna a kikötött ojjektumokat.
(Más kérdés, hogy hivatásos távollétében nagyon is mentünk.)

Inner Circle 2012.07.04. 16:01:09

@Long R3 IGF-1: azt ne számoljam ki, hogy hogyan tudják átlépni a hajók a fénysebességet? Azaz: miért, még mi termel 900 milliárd forintot, hány év alatt, és időközben mennyit emészt fel?

angyalföldi partizán 2012.07.04. 16:10:29

@Long R3 IGF-1: ebben nincs igazad elvtárs. pontosan tudom,hogy a hajók 1400 milliárd veszteséget termelnek,EGY hónapon belül.nem kell nekünk a burzsuj rongyrázás.

dr. mesterséges színezék 2012.07.04. 16:47:04

@angyalföldi partizán: Burzsuj rongyrázás?

Emelkedettségében simán elfér a magyar narancs mellett.

Pierr Kardán 2012.07.04. 18:50:33

@sembertius: "Sok helyen működik ez jól a vízparti városokban. Nem is kell Bangkokig menni, ha ilyet akarsz látni. Elég elmenni Velencébe. "

Ja, csak éppen Velencében 6,5 euró a 60 percig érvényes jegy. Perpillanat Budapesten egy jeggyel el se jutnál a Boráros térről Békásmegyerig, mert a menetidő több, mint 1 óra :-(

Nálunk ha 6,5 euró lenne egy jegy, akkor a magyarok közül senki se utazna hajóval.

Long R3 IGF-1 2012.07.04. 19:07:21

@Inner Circle: Szerintem borogasd a tarkódat hideg vizes törülközővel, aztán, ha jobban vagy néz vissza, miket írtál korábban! :))

redsea 2012.07.04. 19:13:20

Jó móka ez a hajó és akár még az eredetileg megálmodott célre (munkába járás) is jó lehetne.
Ha teszem azt egy megálló közelébe lakom és a melóhelyem sincs távol egy másiktól.
Hiába hosszabb az út, ha tudsz kényelmesen dolgozni. Igaz WIFI egyik hajón sem volt, hiába hirdették.
Reggel minden rendben is ment, kis számú utas, pontos kikötés.
Este viszont nem jöttek a hajók menetrend szerint: a Petőfi tér megállónál nagy tömeg gyűlt fel. Ha jött is egy felfelé tartó, az tele volt, csak pár ember szállhatott rá fel.
Kellemes meglepetés volt a büfé.
Szóval munkába járáshoz, legalábbis nálam az autó kiváltásához, a következők kellenének:
- pontos, a menetrendet betartó hajók
- WIFI (ha már meghirdették)
- maximum 30 perces, de inkább 15-ös követési idők
- egységes hajópark: volt elég lepusztult zárt és emeletes, felül nyitott is
- legyen 1-2 hajó készenlétben, hogy az elromlókat lehessen pótolni (ma állítólag legalább 1 hajó elromlott és ezért borult a menetrend délutánra)
- költségcsökkentés: simán működhetne úgy, hogy 1 kapitány és 1 matróz, aki büfés és jegykezelő is (ma 1 kapitány + legalább 2 matróz + 1 büfés + 2 a metróból megszokott kinézetű kalauz (ott peronőr) volt a hajón, ami nyilvánvaló pazarlás

vau · http://www.holdkomp.hu 2012.07.04. 19:21:06

loser, dokkol, parkol.

Meg csodálkozunk, hogy egymásra kötnek a hajók, tejóég :)

Long R3 IGF-1 2012.07.04. 19:21:51

@angyalföldi partizán: Dehogynem, partizán elvtárs, ez kell nekünk, ha a dolgozó nép ettől érzi jól magát, akkor semmi nem számít!

mirx 2012.07.04. 21:09:42

@Közbiztonság Szilárd: ráadásul azt, hogy egy hajó _kiköt_, és nem parkol, elsajátíthatta volna, ha mondjuk az általános iskola hatodikos nyári kötelező olvasmánykupac nagyjából 20-25 százalékát elolvassa.

lobster thermidor 2012.07.07. 08:43:07

@dome64:

Persze...!
Az üzemanyagárak is pont olyanok mint 20 éve. Meg a buszjegy is pont annyiba kerül.
Meg a járatok is pont olyan sűrűek. Meg a buszok is legalább annyi idősek.
Meg minden olyan.
Ugye, te nagyon oktondi?
süti beállítások módosítása