A sör teszteket ezúttal nem a megszokott módon folytatjuk. Főnököm előlépett első számú szponzornak (tehát ezt a részt Neki ajánlanánk) mivel elkötelezett sör/sörteszt rajongó, és mivel Békésszentandráson járt, hozott nekünk a helyi sörfőzdéből egy kis "portfóliót".

Ez ugyan nem a klasszikus téma (az olcsóbb rosszabb-e) de egy jó kis tanulság lehet hogy milyen sört igyál ha Békésszentandráson jársz.

Mint mindig most is velem tart hű társam Lancos.

Sziasztok!

Azt tudni kell, hogy egy hét hegyalján vagyok túl. Az elmúlt két napban nem igazán volt rendben a gyomrom, de ma már tudtam kétszer jót enni. Sört még nem mertem inni azóta, de Gyuri és a (reméljük) fenséges söröknek nem lehet ellenállni. No meg nem is olyan fából faragtak, aki meghátrál. Nos akkor hajrá...

Egy kis háttér: "A Békésszentandrási Sörfőzde 1993-ban alakult. A kezdeti időkben világos "Jager" típusú hordós kiszerelésben történt az értékesítés a saját illetve környékbeli vendéglátó egységekben. 1994- ben már látszott, hogy a világbanki hitel visszafizetéséhez kevés lesz a hordóban történő értékesítés, ezért fokozatosan bevezetésre került a palackozott sör forgalomba hozatala." (forrás: facebook)

Ezúttal olyan csajt teszünk be, amilyen eszünkbe jut a sörről :)
A különböző sörök ízét erdélyi szilva Pálinkával foglyuk semlegesíteni :) Na de hagyjuk is a tudományos okoskodást :) 

 

1. Fekete Korsó, 7.0% Vol.

DSCF7780.JPG

Gyuri: Érdekes. ez tényleg nem barna hanem fekete sör. Ízre mint a barna, csak egy kicsit megturbózva. Olyan mintha valaki 7 adag kávét főzött volna le vele. :) Én inkább a kerekebb ízeket kedvelem :) azoknak ajánlom aki a kicsit "dirty"-sebb barna söröket kedveli. Idővel egyre finomabb. :)

p35.gif

 

Laci: Színre...igen a fekete az ilyen. Illatra olyan mintha valami agyon pörkölt rossz kávét innál, ízre már nem olyan. Nekem egy csikkel teli feles pohárra hasonlít természetesen vízzel és hamuval teli. Még egy kicsit meg is borzongtam, mikor másodszorra a számhoz öleltem. De azt kell, hogy mondjam ahogy kortyolgatom most már egész jó.

p25.gif

és a csoki-puni

2. Szilvás Sör, 3.7% Vol.

DSCF7789.JPG


Első mondatom:"Anyád.... de jó illata van!". No akkor félre a vulgaritással. Nagyon jó illata van. Szabolcsi ember vagyok, eszembe jutott a jó kis házi pálinka. Látványra is gyönyörű, és az íze.... mindig is féltem az ízesített söröktől, mert nem volt elég sörös. De ez tökéletesen ötvözi a sör és a gyümölcs ízét, és fantasztikusan lágy. Hozzápakolnának még 1%-ot ezentúl csak ezt innék :)

p45.gif

Laci: Szinte tökéletes sör. A rosszal kezdem annyi baja van, hogy 3,7 %-os. Egyébként ízre, bubira (erre nem annyira) színre igen jó. Illatra kiváló. Ha a borsodi, soproni láblék ilyenek lennének még vennénk is. Ilyet viszont ha kocsmában kaphatnánk még rendesen rászoknánk. Nem bízom el magam de lehet ez a mai legjobb sör számomra.

p45.gif

két nagy szilva

3. Arany Korsó, 4.8% Vol.


DSCF7795.JPG

Nincs itt semmi flikk-flakk, ez A Sör. Arany színű, gyönyörű. Kellemesen selymes, de a házi sör jelleget is lehet érezni a végén, nem túl intenzíven, pont jó. Habzik ahogy kell, annyira hogy ne fusson ki, csak adjon egyet az esztétikának is. Elégedett vagyok.

p4.gif

Laci: Nos...Tudtam én hogy a mai legjobb söre az előző lett. Az elsőnél azért jobb, de a másodiknál nem. Bár lehet, hogy a kellemes szilva íz után érzem ezt a kicsit semleges ízt, de azért iható. Bubira elég jó, színre mint egy világos sör, volt habja. Nekem olyan közepes szintet üti. Ha választani kellene, akkor inkább a Szilvás sör eddig.

p3.gif

4. Szent András Könnye, Áfonyás Sör, 9.0% Vol.

DSCF7797.JPG

Szép, "tapadós" fekete hab, finom illat. És hát 9% az 9%. Túl teng az áfonya és a karamell is. Az előző light-os sörök után egy kicsit fejbe vág. De alapvetőleg szerintem finom.  Hát persze hogy egy hupikék törp jut róla eszembe :) aki éppen az áfonyás sörtől van készen :)

p3.gif 

 

Laci: Illatra nem olyan jó mint a szilvás, de tűrhető. Ízre már ez nem annyira mondható, egy kicsit hasonlít az első sörre, de egy fokkal jobb. Pozitívum a 9%. Egy kicsit túl sok a karamell, rossz kávé íz. De iható és megint 9%!!!

p3.gif

 

5. Vilmoskörte Sör, 3.7% Vol.

DSCF7802.JPGEz most nekem egy kicsit túl gyümölcsös és kevésbé sörös. De egyébként rendben van. Teljesen iható, finom. Lányoknak nyugodt szívvel ajánlom. :)

p35.gif

Laci: Erről annyit, hogy simán körtelé. A 3,7% ..'rvára nem érződik. Gyakorlatilag semmit nem tudok írni, hisz a Sió körtelé csak hajnalban a non-stop mellett egy kilós brúgóval jó. Na ez nem sör!!!

p2.gif

5. Black Rose, Szűretlen Sör, 9.0% Vol.

DSCF7804.JPG

Nagyon szép masszív hab (a fényképpel kicsit késtünk). És finom kellemes illat. A fekete sör minden jegyét magán viseli. Sok fekete sört ittam már és szerintem a top3-ban van. Erőteljes és az alkohol is igen keményen érződik rajta. csak profiknak. :)

p4.gif

Laci: A végére értünk... A 9% ismét pozitív! Bár nekem ez is kávés ízű, de az is lehet, hogy csak a magas alkohol tartalom teszi és a barna sör hatása. Azért nem rossz. Berugni tőle lehet, csak igyál sokat. Így a végére nekem csak a SZILVÁSÁ maradt a favorit.

p3.gif

Konklúzió:
Igyál házi sört. Teljesen pozitív. Minden sör iható volt, és a nagy része még az én szám íze szerint is finom. Ez úton is köszönet Liszinek, mindegyik sör jó volt. Sör-Maci mindenkinek jó estét kíván :)

Laci: Így hegyalja után azért jól esett a gyógy sör! Voltak jó sörök. Szerintem azt láttátok, hogy nagyon bejött a SZILVÁS SÖR. Szerintem az volt a legfinomabb. Összesítve vegyél házi sört mert jó! Van alkohol tartalma, lehet tőle jól érezni magad.

Azért a csajok sem voltak rosszak. Üdvözlet Liszinek, aki szponzorálta a mai estét. Köszönet!

DSCF7805.JPG

Címkék: teszt sör

A bejegyzés trackback címe:

https://ubisali.blog.hu/api/trackback/id/tr944675676

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rwindx 2012.07.24. 22:28:03

Laci szerintem igyon csak kávét, hagyja a jó sört másra. Kár belé.

frikazojd · http://kocs.ma 2012.07.24. 23:17:08

A meggyes kimaradt, olyan is van. Mink itten aztat a feketével felesben csapoltatjuk.

Én a szilvásat és a black rose-t szeretem, illetve a fenti mixet. Ha sokat nem vagyok otthon, a világos (arany) első nap mindig megfosat, de utána üzembiztos.

Zirowe 2012.07.25. 00:32:39

Hol lehet ezeket megvenni?

földes82 2012.07.25. 08:14:30

Most értem vissza a szokásos sörtúráról, a Svijany teljes skáláját és sok-sok szűretlen Staroprament végigkóstolva. És most jót derültem ezen a poston. Köszönöm.

hunter84 2012.07.25. 08:37:28

Imádom ezeket a söröket, szinte minden héten beszerzem a különböző variációjukat, szerencsére a lakásomtól 3 percnyire árulják mindet elvitelre is. :D

Sörgerilla blog · http://sorgerilla.blog.hu 2012.07.25. 08:39:29

"A rosszal kezdem annyi baja van, hogy 3,7 %-os."
"Van alkohol tartalma, lehet tőle jól érezni magad."
Köszönjük Lacinak a pompás és hasznos észrevételeket.
Csak jelzem, hogy mondjuk az überetalon Landlord (sorgerilla.blog.hu/2008/02/11/buszkeseg_es_joitelet) mindössze 4,1%-os, tehát pont kár lenne Laciba.
süti beállítások módosítása