Ritkán látott kellemes esemény csalt mosolyt az arcomra (kétszer is). Éppen Luca Modric aláírásáról olvastam az NSO-on amikor megjelent a bomba átigazolásról szóló cikk: Milan Perics érkezett a Fradihoz. Megmosolyogtatott a párhuzam, aztán délutánra az egy poénból kettő lett.

Hivatalos közleményben jelent meg a fradi.hu-n, hogy az NSO kijátszotta a biztonsági rendszert és kilopta a hírt!

Megvan az a fej amikor a betükből álló fószer homlokon csapja magát? Na pont az jutott eszembe.

Az NSO a fradi.hu-ról "print screen"-elt képpel tette közzé a cikket, majd csodálkoztak rajta hogy eltűnt.

„A mai nap folyamán megszületett a megállapodás, így eldőlt, hogy Milan Perics a Ferencvárosban folytatja a pályafutását. A 26 éves szerb csatár a 2012–2013-as szezonra érkezik kölcsönbe a Videotontól” – olvasható a fradi.hu-n.(A Ferencváros honlapjáról azóta rejtélyes módon eltűnt a Perics szerződtetéséről szóló hír. Hogy miért? Azt egyelőre nem lehet tudni.)

fradiperics.jpg

Erre jött a Fradi közlemény:

A Nemzeti Sport Online ma délutáni cikke miatt a Ferencvárosi Torna Club büntető feljelentést tesz számítógépes rendszerekbe történő illegális behatolás, valamint szerzői jogok megsértése miatt. Klubunk az elkövetőkkel szemben kártérítési igénnyel lép fel.

Annak aki szerkesztett már blogot bizonyára leesett a dolog. Érdekes játék ez a státuszokkal. Teljesen egyértelmű, hogy amikor előre megszerkesztették a bejegyzést véletlenül élesítették, majd utána gyorsan visszaállították. Csak akkor már késő volt.

És tovább mennek:

A Ferencvárosi Torna Club az ügy lezárulásáig a Nemzeti Sport, a Nemzeti Sport Online, valamint a hozzájuk kapcsolódó összes médium akkreditációját – valamint munkatársai szurkolói kártyáját - visszavonja. 

Gratulálok! Lehet Pereskedni! ÖNGÓL!

A bejegyzés trackback címe:

https://ubisali.blog.hu/api/trackback/id/tr254735560

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner.Média blogajánló 2012.08.28. 10:03:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner.Média blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr_utcai_arcos 2012.08.27. 20:04:02

Vadász vadász.Ujjat húzni a Nemzeti Sporttal?Eléggé facepalm gyanús.

taecleau 2012.08.27. 20:32:52

biztos sokba került az a fickó, legalább visszajönne valami a kártérítésből. Az igazi vicc az lesz amikor az igazságszolgáltatás majd belelendül és "nyomozni" fog és "szakértők segítségével" és "felderíti hogy"... Kubatov úrnak nyilván csak egy telefon elintézni ilyesmit.

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2012.08.27. 20:38:24

Ez egy bóvlista, a listás Kubatov generálta sunyi fideszes trükk.
Amióta beejtőernyőzték a Fradiba sok a simli, a ködösítés, a sumák na meg a hozzá nem értés.
Szánalmas, hogy mit tesznek a nagy múltú, legnépszerűbb magyar csapattal.
Gyanítom a politikai indíttatást is, a Fradi pályát szépen lebontják és elfelejtik felépíteni.
Nagyon sok drukker ezért utálja Kubatovot.

taecleau 2012.08.27. 20:50:07

@Össze kell fogni a bóvli Orbán ellen!: igen, amikor még torgyán úr volt ott sokkal jobb volt a helyzet. :D

ohmyFgod 2012.08.27. 21:11:49

@Össze kell fogni a bóvli Orbán ellen!: hogyne, Furulyásék vagy a Berki félék kiválóan, önzetlenül dolgoztak :)

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2012.08.27. 21:24:44

Ilyen az amikor valaki házhoz megy a sallerért! Print screent vajon hogyan lehet csinálni egy nem beélesített rendszeren?

nemhiszem11 2012.08.27. 21:27:50

Tömény butaság ez a bejegyzés.
Nem az történt ugyanis, hogy élesítettek egy posztot, majd levették hanem a honlap egyik hibáját (laikusok számára nem észrevehető) kihasználták az nso-nál, úgy, hogy tudták, hogy egy vázlatot osztanak meg, mint hivatalos hírt.
Jómagam is újságíróként dolgoztam 18 évig, mi anno egymással szemben mindig alkalmaztunk egyfajta alapvető etikát. Úgy tűnik ezt az nso-nál pár ezer kattintásért a kukába dobták.

Szóval nem a Fradi szerkesztősége rúgott öngólt, hanem inkább ez a blog... nem ártana kicsit tájékozódni, mielőtt ítélkezünk.

Astronomy Domine 2012.08.27. 21:35:06

Ja, mert ez a egy akkora szenzációs hír, hogy a Perics vagy kiafaszom aláírt a Fradihoz, hogy ezért szervereket hekkelnek meg az újságírók ..

szerencsétlenek :DDDD

kerekeskeg 2012.08.27. 21:35:31

NS-nél állítólag az épp körön kívüli edzők fizetnek az épp körön belüli (értsd: van csapatuk) edzőket lejárató cikkekért. Sinkovics, Thury és társaik híresek erről, erről pár éve egy névtelenséget kérő edző nyilatkozott is.

Nem vagyok fradista (sőt!!), de szerintem épp ez a fajta mentalitás undorító. Oké, hogy hírverseny van, de egy hírt megosztani úgy, hogy tudom, hogy nem hivatalos... Ilyenkor a minimum, hogy megy a telefon, hogy "Srácok, hogy van ez? Látunk egy cikket, de nincs élesítve... Ja, oké, még pár nap, lécci nekünk szóljatok először." Normális országokban ez így működik. Mondjuk az NS nálam már rég elásta magát.

nemhiszem11 2012.08.27. 21:39:02

@Astronomy Domine: Meglepődnél, hányan kattintanak egy Fradis hírre egy új igazolásról... Lehet szar a focink, de igény van rá... (legalábbis egy kattintás erejéig biztosan:DD)

Dr. Lüke Szkájvókmen 2012.08.27. 21:39:39

"A 26 éves szerb csatár a 2012–2013-as szezonra érkezik kölcsönbe a Videotontól" – olvasható a fradi.hu-n. Persze, vázlat:)

szanalmas 2012.08.27. 21:47:43

Én nem ismerem a fradisokat, de ki az a képen aki kezet fog "a mai napon megszületett megállapodás" örömére?! Vagy ha annyira titkos minden, akkor mi a faszért kell egy 3 mondatos "cikket" "előre" megírni?! Már csak abban reménykedem, hogy a hírszerkesztő rokona valakinek, ezért nem rúgják ki.

Astronomy Domine 2012.08.27. 21:47:51

@nemhiszem11:

biztos így van, még fradiszervert is hekkelnek a szenzációkért :DD

tényleg: ki a tököm az a Perics?

lobaszopiatej 2012.08.27. 22:27:12

Nem vagyok focirajongó, de a végén ezt is én (= adófizető) állom.

Egyallampolgar 2012.08.27. 22:51:42

A Fradi és a NSO!! Ezt is megéltük! A szánalmas hazai labdarúgás nézőinek már fele NSO újságíró. A minősíthetetlen fradinál valaki egy középrövidet szellent és NSO/NS címlap lesz. Ez a két drága ovis egymásnak esik a homokozóban? Vicces!

brazileiro 2012.08.27. 23:01:09

@kerekeskeg:

"Srácok, hogy van ez? Látunk egy cikket, de nincs élesítve...

Ööö... Ilyen nincs. ha nincs élesítve, nem láthatják. Én nem vagyok egy internetszakértő, de a print screen-en látható 14.09-es időpont nem az élesítés időpontja?...

Ebben a pillanatban a cikk megint kinn van :-) Most már 22.15-ös időponttal. Most ez is hekk vagy ez már igaz?

A vicc, hogy ugyanaz a fénykép. Én csak azt nem értem, hogy ha délután kettőkor még nem voltak megállapodva, akkor mire fogott kezet Fradi mezben, Fradi-fal előtt kamerába mosolyogva?

Ezt így szokás, hogy először megcsinálják a fotót, megírják a cikket, aztán elkezdenek tárgyalni? Így csinálja a Real Madris is?

Peric leigazolása akkora szenzáció, hogy a megállapodás pillanatában ki kell rakni, nem várhat negyed órát, amíg a fotó elkészül és a cikk megszületik?

Itt valami nem stimmel. Amit Kubatov ír, az úgy nem lehet igaz.

rxtr 2012.08.27. 23:04:16

ez a bejegyzsé elképesztően ostoba. ha valaki illetéktelennek volt hozzáférése a rensdzerhez simán csinálhatott egy screenshotot egy nem élesített cikkről is előnézetben. tulajdonképpen kubatov ezt mondja h ez történt. lehet, hogy hazudik, de lehet h nem, mindesetre ez ebből a cikkből nem derül ki, ez egy komplett hülyeség.

rxtr 2012.08.27. 23:07:19

ami arra utal, hogy kubatov esetleg NEM hazudik: a screenshoton az látszik, hogy 14 perce jelent meg a cikk. egész biztosan nem került volt éles 14 percig, ha volt akkor is csak másodpercekig. valószínűleg 14 perce volt elmentve piszkozatként.
másik, automatikusn nem ment át a cikk a Fradi FB falára, pedig minden cikk átmegy. ez nem ment.
harmadik, az NSO már kiadott egy közleményt, miszerint "a helyzetet megpróbálják rendezni". ha valóban nem lett volna sunyiság, akkor egyszerúen azt írják: mi egy éles cikket vettünk át, amit a Fradi azután visszavett.

Szóval ubisali, ez baromira nem ennyire egyszerű, mint ahogy te írod.

Amidazophen 2012.08.27. 23:11:07

Na, az NSO is felkerült a Kubatov anti-listára! Ők, akik a neten keresztül küldték el Détárit (megjegyzem, Döme nemhogy ezt érdemelte meg, de még azt is megérdemelné, hogy valami kisegitő iskolában kötelezően elvégezze azt a nyolc osztályt, ami után Mezey és Schmitt még doktor is lehetett), szőval ott is van fejetlenség, mint a Sziriából kiszabadult túszok ügyében.

Ebben az országban már nem lehet hinni senkinek sem!

brazileiro 2012.08.27. 23:18:54

@rxtr:

Buzgó nyilatkozata valóban feltűnő, de ezt a szervilizmusnak is be lehet tudni, akár.

Én nagyon nem értek hozzá, de van még egy feltűnő dolog. A print screenen jól látható, hogy a cikk benne van a "Hírek" rovatban (onnan, hogy az "nb1" és a "hírek" menűpont barna színű, míg a többi fehér. Aki lemásolta, ide kattintott).

Lehetséges, hogy egy még nem élesített cikk már rovatkörnyezetben olvasható?

Ambiorix 2012.08.27. 23:24:45

Jó, jó, de mi ez a fradiizé és milyen sportágról van szó? És a honlapjukon miért reklámoznak pinát? A nyelvi centrum logikus, nyilván nyalni kell. De a többi? Csupa rejtély.... :)

rxtr 2012.08.27. 23:35:01

@brazileiro: nemtom énse, az is lehet amit írsz, bár nem hiszem. az okosak azt mondják, hogy az előző cikk URL-jének módosításával, vagyis az URL végén lévő számhoz ha hozzáadunk egyet, akkor látható mindenkinek a már vázlatba mentett, de nem élesített cikk. állítólag ez bizonyos rendszereknél lehetséges szóval lehet ez volt.

nemtom, de az biztos, hogy a posztíró teljesen helytelenül következtett arra, hogy "egyértelműen éles volt a cikk"

rxtr 2012.08.27. 23:36:28

de mindegy, maximum a Fradi beperli emiatt a cikk miatt az indexet vagy a blog.hu-t vagy csak a posztírót hamis állítás miatt. az vicces lenne mondjuk:)

brazileiro 2012.08.27. 23:37:40

Az egyik utolsó komment az nso.hu-n:

"Ha igaz ez a képlopós sztori, akkor nagyon meg kell büntetni az nso-t, bár a szellemi színvonalukat jellemzi, hogy egy olyan képet lopnak, amit meg is lehetett nézni a hivatalos honlapon bármilyen földi halandónak, én magam láttam fél3 körül, pedig nem is értek a hekkeléshez. Hogy a klasszikust idézzem "aki bűnös, bűnhődjön", így is elég lejárató kampányt fojtatott az újság a csapat ellen."

Most ezt vagy egy különösen rafkós nso-s írta, vagy azt jelenti, hogy a cikk tényleg kinn volt fél háromkor...

brazileiro 2012.08.27. 23:44:04

@rxtr:

Az nso nem utasítja vissza a vádat, de nem törli a cikket (a kommentár még most is benne van). Most már baromi kiváncsi vagyok az igazságra.

Ha a Fradi tényleg feljelentést tesz, akkor nem lehet elmaszatolni.

"maximum a Fradi beperli emiatt a cikk miatt az indexet vagy a blog.hu-t vagy csak a posztírót hamis állítás miatt."

Emiatt a poszt miatt nem perelhetnek, ez csak egy vélemény. Az nso-t sem a hír közlése miatt perelték, hanem a honlap feltöréséért. Mondjuk ez megint érdekes, az nso csak tudta, hogy lopta a cikket, ha lopta... De akkor miért rakták be a print screent? Holtbiztos lebukás. Ha nem rakja be, csak az átigazolás tényét közli megbízható forrásra hivatkozva, le sem tud bukni...

Na mindegy, talán holnapra kiderül.

rxtr 2012.08.27. 23:48:34

@brazileiro: szerintem nso hack ez a hozzászólás. ha egy ilyen hír megjelenik a fradi.hu -n akkor az ulloi129 oldalon gyakorlatilag azonnal egyszerre több ember is belinkeli a legfrisseb hír alá a linket és mindenki örül neki. ehelyett mindenki vagy az NSO, vagy az pepsifoci hírét tette be, sőt azonnal jöttek a kommentek h érdekes h a fradi.hu-n nem is találják. bár valaki betett egy fradihus linket is, de az egy masik cikk lehetett, vagy annak az urlje lett átírva. itt érdemes visszanézni a kommenteket 14.30 körül:
ulloi129.wordpress.com/2012/08/27/hajdu-attila-jova-levirol/

na mindegy, rejtély :)

brazileiro 2012.08.28. 01:12:02

Na, végiggondolva a történetet és az abszurditásait, a tippem:

1. Peric átigazolásáról (a kölcsönszerződésről) délután kettő előtt megszületett a megállapodás. Peric a szerződést aláírta, a képen látható Fradi-főnökkel kezet is fogtak rá.
2. Elkészítették a pr-fotót, megszületett az erről szóló cikk és már csak élesítésre várt.
3. A Nemzeti Sportot egy beépített ember (vagy nevezzük informátornak) értesítette, szólt nekik, hogy perceken belül megjelenik róla a cikk a fradi.hu-n, most élesítik.
4. Az nso-s újságíró vagy megkérte az informátort, hadd készítsen róla print screent vagy eleve volt hozzáférése a teszt verziókhoz és mivel azt hitte, a cikk perceken belül megjelenik, kirakta. A cél az volt, hogy "megnyerjék a hírversenyt", náluk jelenjen meg először a hír.
5. Közben a Fradinál valaki rájött, hogy a szerződés nincs rendben, mert a Videotonnal elfelejtettek megállapodni. Ezért az élesítést az utolsó pillanatban leállították.
6. A cikk viszont megjelent az nso-n, a Videoton pedig tajtékozva reklamált a Fradinál.
7. Kubatov kínos helyzetben van. Profiknál ugyanis nem szokás előbb a játékossal megállapodni és csak utána a klubjával. Különösen nem kölcsönadásnál.
8. Ezért gyorsan bűncselekményről beszél.

Gyalázat 2012.08.28. 10:44:47

Elég mocskos dolog volt az ns-től, hogy ezt meglépte! Teljes mértékben egyet értek a Fradi vezetésével, hogy ezt az eljárási módot választották!

Nem szép dolog lopni! Főleg nem így!

Gyalázat 2012.08.28. 11:02:45

@brazileiro: Szerintem ez lopás!

Az meg, hogy valamit az előtt jelentettek meg, minthogy azt hivatalosan bejelentették volna...elég gerinctelen, féreg dolog....bár a bértollnokokból álló ns brigádtól mi mást várhat az ember....

Eznemkutya 2012.08.28. 11:24:17

Hivatalosan csak este került kia cikk a hivatalos oldalra...a nemzetietlen és etikátlan sport meg mit szól bele a Fradi magánügyeibe...pontosan tudják, hogyan működik a rendszer...először bejelent valamit a Club, utána lehozhatják...ezzel ők szembe mentek...és hogy print screen vagy sem...akkor is undorító dolog volt tőlük!

brazileiro 2012.08.28. 20:26:53

@Eznemkutya:

"pontosan tudják, hogyan működik a rendszer...először bejelent valamit a Club, utána lehozhatják"

Nem, az a rendszer, ami így működött, 1990-ben véget ért. Kösz, de én nem kérek még egyszer belőle. Ugye nem gondolod, hogy a Marca újságírója megvárja, míg a Real Madrid bejelenti Modric leigazolását és csak aztán írja meg?

Itt az nso egy esetben követett el etikátlan dolgot (és egyben törvénysértést), ha az információért feltörte a Fradi honlapját. Ha máshogy jutott az információhoz, akkor nem követtek el semmit.

És most ott tartunk, hogy a Fradi hallgat nagyon, miközben már a Nemzeti Sport fenyegetőzik perrel.

Úgy néz ki, itt nem lopott senki, a Fradinál szúrt el valaki valamit, csak ezt kínos Kubatovnak bevallani.

www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/valaszlepesek-a-ferencvaros-hetfoi-kozlemenyere-2168535

brazileiro 2012.08.28. 20:29:07

@Gyalázat:

www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/valaszlepesek-a-ferencvaros-hetfoi-kozlemenyere-2168535

"A Ferencvárosi Torna Club 2012. augusztus 27-én 17:31-kor kiadott közleményében valótlanul vádolta meg a Ringier Kiadó Kft. tulajdonában lévő Nemzeti Sport online kiadását, az nso.hu-t, amelyben kijelentette, feljelentést tesz számítógépes rendszerekbe történő illegális behatolás, valamint szerzői jogok megsértése miatt, egyértelműen a nemzetisport.hu-t nevezve meg, mint elkövetőt.

A Nemzeti Sport szerkesztőségének közjegyző által is hitelesített bizonyítékok állnak a rendelkezésére, amelyek szerint a megnevezett, Milan Perics átigazolásával kapcsolatos cikkhez legális formában jutott hozzá, ugyanis az bizonyíthatóan nyilvánosan megjelent a fradi.hu weboldalon. (....)
„A Ferencvárosi Torna Club hivatalosan még mindig nem kereste meg sem a Nemzeti Sport szerkesztőségét, sem a Ringier Kiadó Kft.-t, ennek ellenére megtesszük a megfelelő lépéseket, és készek vagyunk jogi útra terelni az ügyet az FTC közleménye nyomán.″

brazileiro 2012.08.28. 20:37:40

Ja, és még valami. Ezt csak most találtam:

borsonline.hu/20120828_kinos_beperli_a_fradi_a_nemzeti_sportot

"A Kubatov Gábor klubelnök jegyezte sorokkal az a baj, hogy a cikket a Bors újságírója is látta a fradi.hu oldalán, és számítógépes szakemberek szerint a honlapon egy cikket így meghekkelni nemigen lehet, az internetes oldal készítője alighanem az időzítés gomb helyett a közzétételt gombot nyomta meg, s már későn kapcsolt."

Ehhez azt kell tudni, hogy a Nemzeti Sportnak és a Blikknek ugyanaz a tulajdonosa, így a Borsnak nem érdeke, hogy védje a konkurens másik lapját.
süti beállítások módosítása