Kijött a világ egyik legnépszerűbb játékának (Heroes of Might and Magic) a folytatása. És ha már kijött ma délután, akkor ki is próbálom. ;)

Biztos nem én vagyok az egyetlen aki annak idején a Heroes III-al éjszakákat játszott át, vagy haverokkal vizsgaidőszak közben felváltva léptünk és tanultunk (esetleg ittunk, de hidd el anya az nagyon ritkán fordult elő).

Most itt az új rész, ami meg kell hogy mondjam tetszik és ez nagy szó, mert a sorozat múltja eléggé zűrös...

A három után kijött a négy, ami hatalmas bukta volt (aki szerint nem, az egyből a néggyel kezdte nem a hárommal), aztán  a 3do csődbe ment, és az Ubisoft vette át a játékot. Megjelent az öt, ami teljesen kihagyta a fejlesztésből a négyet, és csak a hárommal dolgoztak. Megmaradt a nagyszerű játékmenet, a fejlesztések logikája. Új 3d-s köntöst kapott és kicsit bonyolultabb skillezést. De a játék kijött magyarul is, úgy pedig teljesen érthető kevésbé jó angolosoknak is.

 
 

És most itt a hat. Nagyot akartak dobni a fejlesztők, ezért a nevét is megváltoztatták Might & Magic Heroes VI-ra. Igaz még csak demo, de örömmel tapasztaltam, hogy a játékmenethez nem nyúltak. A grafika kicsit egyszerűbb lett (nem csúnya), ezáltal a játék is gyorsabb. (az öt egyetlen hibája az volt hogy lassú volt az animáció)


Nagyban!

Gyorsabb a scroll, a városba be-ki lépés, még az MI gondolkodási ideje is gyorsabb, a mentést pedig észre sem veszem. Apropó mentés, végre beállíthatjuk hogy napi, heti vagy havi mentést csináljon a rendszer.


Nagyban!

A hős nézet leegyszerűsödött, kevesebb infó, több fül. Az abilityket alkatpontokkal fejleszthetjük, ezekkel képességekre és varázslatokra tehetünk szert.

 

Nagyban!

A belső nézetes dolgok (hős, vár) fix nagyságúak, nagy felbontásnál, elég picik.


Nagyban!

Ami nem tetszik a vár nézet. Remélem csak a demóban lesz így, de igazából nincs belső vár nézet, eltűnt. Helyette bogyók lettek, minimális grafikával.


Nagyban!

A csata menetében kellemesen csalódtam. Az ötben nem tetszett hogy sohasem tudtam mikor van vége egy körnek, mikor lépnek a harcosaim, a védekezés/várakozás kiszámíthatatlan volt. Na itt nem, visszatértek a háromhoz.


Nagyban!
Egy kör elején ha várakozol a végén újra jössz. Ha "morált" kap egy harcos 50% lépést még megtehet. Az öthöz hasonlóan pedig minden féle statisztikát kiír (mennyit fog kb sebezni mennyi hal meg).
És még amiben visszatértek a háromhoz, a Hős minden körben egyszer varázsolhat vagy támadhat, és bármikor, nem kell megvárni hogy rákerüljön a sor.
Az (egy idő után) idegesítő animációk pedig gyorsabbak, illetve skipelhetők.

Ami még kellemes, hogy a csata végén újra indíthatjuk a csatát, ha nem megfelelő eredményt kaptunk (kikaptunk, sokat veszítettünk).


Nagyban!

Ami még nem tetszik, hogy a belső ablakokat, csak egy pici jobb felső x-el lehet bezárni, a kör halasztó gomb funkciója nem változik át kilépésre.

Ami tetszik hogy a vezérlő gombok közé különböző funkciókat húzhatunk shortcut-nak, pl.: építkezés a városba, harcosok vásárlása.


Persze ez még csak egy demo, de nagyon sok mindent le lehet szűrni belőle. Egyenlőre még nem működik a 3d-es mozgatás, gondolom a teljes játék már fogja tudni. És remélem a város nézeten is javítanak majd.

Egyszóval egy Heroes fanatikus merevlemezésől sem hiányozhat ez a példány.

A tervezett 2011.09.09-es kiadást kitolták 2011.10.17-re. szóval szúszááááá

ps.: illetve még valami, a zenéje az ugyan az mint az ötösé...lehet hogy még nem készültek el az újak.

A bejegyzés trackback címe:

https://ubisali.blog.hu/api/trackback/id/tr893164304

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BloggerMan 2011.10.08. 21:10:25

uhh a fenébe, mért tolták el :/
Nagyon eltoltak valamit az UbiSoftnál

Dexxter182 · http://ubisali.blog.hu 2011.10.09. 10:29:00

@BloggerMan: szerintem nincs eltolva... csak a vár :) de majd nem skára lehet élesben is tesztelni, hátha javítanak rajta valamit!
süti beállítások módosítása